9/22/2010

Cartoon Forum 2010

A magyar és európai animáció szempontjából nem jelentéktelen események zajlottak le az elmúlt hét második felében, Sopronban. Egyrészt Bélabátyó a városban járt, másrészt a Cartoon Forum 2010-et is itt rendezték meg. Aki nem tudná, ez egy mustra, egy olyan leány filmvásár, melyen megtermékenyülés előtt álló, hamvas, ropogós, szűz filmtervek epekednek azért, hogy elnyerjék valamely délceg, de inkább jómódú finanszírozó, forgalmazó, televíziós csatorna tőké tetszését. Mindig más és más európai ország ad otthont az eseménynek és most először rendezték meg a találkozót Kelet-Európában. Ennek megfelelően rekordszámú, 7 magyar filmterv is szerepelt a programban, ami igen-igen bravo – tekintve a műfaj jelenlegi eléggé sanyarú hazai állapotát.

Sajnos Bélabátyó ezúttal (sem) hivatalosan vett részt az eseményen – bár a nevezés ötlete a Kedd-el most legalább felmerült. (Pech, hogy a fórum épp szerdán kezdődött.)

Említsük még meg, hogy hagyományosan a Cartoon Forum zárórendezvényén adják át az európai Oscarnak is nevezett Cartoon d’Ort, amit idén az észt Kaspar Jancis nyert el Krokodil című rövidfilmjével. Az alkotó eufóriájának hőfokából – gondolom - sokat elvesz, hogy a díjért Szalai Annamáriát kellett lekézcsókolni, de hát az NMHH pénzek miatt ez valószínűleg így komilfó.

Most, hogy túl vagyunk a fenti, jelentéktelen apróságok ecsetelésén, térjünk át végre (végre!) Bélabátyó képes beszámolójára, amit ezúttal nem az események középpontjából, hanem a pereméről, vagyis a konferenciaközpont helyett az egocentrumból postáz.

Íme:

Első nap:
Megérkezés, szállásfoglalás, aztán néhány bemelegítő karmozdulat, izmozás kölcsön badge-al a helyszínen.

Második nap:
Találkozás a világhíres La Poudriere animációs főisi képzési vezetőjével, Laurent Pouvaret-val. 2008-ban épp ők kapták a Cartoon d’Or-t. Közös sörözgetés, aztán (fő az egészség!) vércukorszint mérés, majd a bökés helyén előbuggyanó pár ezrelékessel - játékos történelmi leckeként - a honfoglalás korának illusztrálása.

Harmadik nap:
Csatlakozik a törzsasztalhoz a legnagyobb animációs fesztivál, az Annecy-fesztivál és a Citia igazgatója, Patrick Eveno. Itt már erősen felmerül Bélabátyó fejében a gondolat, hogy belepiszkít a Soproni sörbe, és felemlegeti, hogy csak néhány százezer kéne egy félig kész rövidfilmjének a befejezéséhez, de aztán úgy dönt, hogy nem keveri a barátságot az üzlettel.

Negyedik nap:
Találkozás a Folimage vezetőjével, egy Cartoonos hölggyel, aki a bemutatók lebonyolításában segédkezett és Rékával, akiről már itt a blogon is többször áradoztam. Persze a kép bal szélén mosolygó Mariannt se hagyjuk ki, de hát vele már folyamatos éjjel-nappali randevúim vannak, jó évtizede. Jacques-Rémy távozóban felajánlja az akkreditációs kártyáját a maradék fél napra, de Bélabátyó a prezentációk helyett most már marad a törzsasztalánál.

Ötödik nap:
Bélabátyó a BBC kamerái előtt értékeli az elmúlt napok eseményeit. (Hiába no, élni tudni kell: nyilatkozat mikrofon nélkül, Cartoon Forum akkreditáció nélkül.)

A kellően sznobisztikusnak szánt beszámolót azzal zárom, hogy természetesen sikerült összefutni néhány hazai kollégával is - de sértődés ne essék részükről - ez itt és most kevésbé érdekes, mintha valahol egy dél-dakotai fesztiválon történt volna.

Higgyétek el; ebben a politikai ciklusban még ennek is eljön az ideje... ;)


9/13/2010

Észak és Dél 5.


Az ENSZ milleniumi fejlesztési céljainak egyike az anyai egészségügy javítása, mivel évente fél milliónál is több asszony hal meg világszerte a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos komplikációk miatt.

Patrovits Tamás filmje, Szűcs Levente és Bélabátyó animációi.

9/06/2010

Vidorfeszt

Áldassék a neve annak a jóembernek, aki kitalálta, hogy a Vidor Fesztiválról betörőt fogni hazasiető Marabu helyettesítésére Bélabátyó a megfelelő választás. Merthogy miatta egy igen erős, igen tartalmas, igen jó minőségű héten vagyunk túl.

A Vidor Fesztivál Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja. Ez önmagában is elég indok ahhoz, hogy az ember a Nyírségbe látogasson, hát még ha karikaturistaként hozzá is tehet az eseményekhez…

Elsősorban a munkámról kéne beszámolnom itt, ahogy más kollégák is teszik, csak az a baj, hogy amikor a belvárosban kipakolt rajzokat le tudtam volna fotózni, akkor épp soha nem volt nálam az apparát.

Azt azért elmondom, hogy a mi feladatunk Rák Bélával és Marabuval szituációs karikatúrák készítése volt, a fesztivál aznapi eseményeiről. Magyarul; nem csak lehetőség, hanem kötelesség is volt a napi programokat, helyszíneket végigjárni, hogy egy kis grafikai-gondolati csavarral újrafogalmazva őket, pillanatnyi mosolyt csaljunk a főtéren ilyenkor amúgy sem túl morcosan járókelők arcára. Persze az összes koncertet, kiállítást, színházi, bábszínházi előadást, a bohócokat, tűzzsonglőröket, meg még milliónyi más mutatványos produkcióját lehetetlenség lett volna végigjárni, de így is sikerült elcsípni néhányat. Annak pölö nagyon örülök, hogy a végül a legjobb női, és férfi alakítás díját Györgyi Annával és Bán Jánossal elnyerő Guppit sikerült megnézni. Az előadást a Krúdy-kamarában az ilyenkor szokásos zsúfoltság miatt egészen közelről néztük; földön, kispárnán ülve, gyakorlatilag félig a színpadra belógva. Káprázatos volt. Néha ugyan félre kellett húznom a lábam, hogy ne essenek hasra a színészek, és kaptam is néhányat a teázás közben elloccsantott folyadékcsöppekből, de ez is csak fokozta az élmény komplexitását.

Visszatérve a rajzolásra: mégiscsak összeállítok egy kis mixet az elkészült karikatúrákból. Dicsak:

A rajzolók másik csoportját a Békési Joe, Tónió, Zsoldos Péter, Fejérvári Zsolt kvartett alkotta. Ők a Kossuth téren és a Korzóban mögöttük kígyózó embertömegnek portréztak. Nekem - a protekcionista attitűd okán - kígyózás nélkül is sikerült hozzájutnom egy Fejérvári műhöz. Szemtelen módon (vagy épp tapintatból) az alkotó semmit nem emelt ki, nem túlzott el, nem gúnyolt ki, amire hivatkozván szabadkozhatnék a valóság esztétikusabb voltát sűrűn emlegetve. Istenem, hát ilyen a borításom (de belül szebb):

Tóniótól egy dedikált Barca-plakátot kaptam és – mi mindenre derül fény majd’ egy hét együttlét után – most tudtam meg róla, hogy több éves szekszárdi múltja is van, valamint, hogy kiváló salsa-táncos.

Rák Béláról azt tudtam meg, hogy karikaturista és zenész volta mellett skandináv rejtvényeket is barkácsol. Zsoldos Petiékkel és a kicsikkel meg úgy összemelegedtek a mi ifjaink, hogy Ádám már-már kiütötte a nyeregből a Dorkánál eddig férjjelöltnek számító Bálintot.

Joeval kevesebb időt tudtunk eltölteni, de Mariannak (a páromnak) ez is elég volt ahhoz, hogy a búcsúesti poharazgatás után ilyet mondjon nekem; te ez a Joe, mekkora nagy koponya! (Nos, a konkrét méretről szólva; még nem egyértelmű, hogy annak hány százalékát teszi ki a hatalmas lobonc, de merek én vitatkozni az asszonnyal? ;)

A koncertek sorából számomra is kiemelkedik a péntek esti Csík-koncert Kiss Tiborral. Kötelező volt másfél órával a kezdés előtt elindulni a szállodából, mert Mariann fanatikus Quimby és Csík-rajongóként nem bocsátotta volna meg, ha nem a miénk lesz a legjobb hely a küzdőtéren. (Zárójelben jegyzem meg; ő képes fél napon keresztül loopolva hallgatni mondjuk a Most múlik pontosan című számot. Így talán érthető, hogy nem is próbálkoztam az időhúzással.)

A koncert egyébként tényleg frenetikus volt. A sportcsarnok dugig tömve, még a színpad mögötti nézőtér is tele volt.

Másnap épp pihenem az előző napi fáradalmakat a szálló jakuzzijában, amikor - nicsak – ki csobban a vízbe? Na ki? Maga Kiss Tibi. (Figyeled? Csak így; Kisstibi) Ha már így alakult; kicsit beszélgettünk a karikatúráról, képzőművészetről (maga is műveli) meg a zenéről, de a világért sem hagytam volna ki, hogy ezzel a fotóval ne pukkasszam egy kicsit az asszonyt is. Sikerült. :)

Hát ennyit a Vidor Fesztiválról. Végül, de nem utolsó sorban e helyről is nagy köszönet a szervezőknek, vendéglátóinknak – mindenért.