3/28/2010

Sikerült!


Olyan régóta próbálkozok, és végre sikerült beágyazni egy Flash-animációt a blogba. Lehet, hogy egy rutinosabb bloggernek könnyebben ment volna, de én megszenvedtem vele. Itt is hagyom, ni!
Amúgy a jelenet egy régóta (és valószínűleg még sokáig készülő) mozim egy részlete.

3/27/2010

Tízlábú anya

Komolyan mondom, ha ez így megy tovább, bejegyzési jogot adok Dorkának ehhez a bloghoz. Alig 4 éves a kiscsaj és már nem elégszik meg a napocska-házikó-kisvirág motívumok klasszikus ábrázolásával, hanem már vicceseket is akar rajzolni. (Tiszta apja, akarni ő is akar, ugyebár.)

A dologhoz annyi tartozik, hogy tegnap iszonyú kacarászásokat hallottunk a gyerekszoba felől. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a csajok megint gili-giliznek. Ez a kedvenc játékuk, ők találták ki. Annyira nem érdekes a dolog, hogy külön kitérjek rá, de a lényeg, hogy ilyenkor elássák a csatabárdot és ritka egyetértésben ugrándozva hülyülnek.

Egy idő után viszont feltűnt, hogy nem párosul a nevetgéléshez a szokásos dübörgés, ugrálás zaja. Odalopakodtunk az ajtóhoz és láss csodát; semmi gili-gili, semmi ugrabugra. Ott állnak az asztalnál egy papírlap fölött és pukkadoznak a kacagástól.

Közelebb megyünk, észrevesznek és az orrunk elé dugják Dorka legfrissebb rajzát: Tízlábú anya. Én felröhögök, anya még egy ideig keresi a poént.

Azért lássuk be; van benne fantázia…

3/22/2010

Kampányarc

Tessék megfigyelni a csíkos kosztümöt a megnyerő mosoly mögött.

3/20/2010

Tolnaiak

Íme, a helyi sajtó számára készült néhány rajz az elmúlt napokból. Az elsőnek a címe:
Történelmi csúcson a benzinár.
Az ötlet annyira evidens, hogy meglehet, valaki már előttem is megcsinálta. Ez esetben bocs és undo.


Helyi hír, hogy többek között egy darut is sikerült meglovasítani az épülő M6-osról.


Ez már nem aktuális, de pár napja még az volt.

3/18/2010

Egy karikatúrapályázat margójára


Az van, hogy amikor megláttam az „Ez van” című karikatúrapályázat plakátját, igen nagyon elment a kedvem az egésztől. Eléggé méltatlannak tartottam egy országos pályázathoz ezt a nem túl ízléses, nem túl vicces és nem is túl szellemes munkát. Meg persze sértőnek is. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen esemény beharangozásához egy szimpla, kollektív anyázásnál azért több kell.

Erre persze lehetne mondani, hogy nekem is volt 7 éve az uniós választáskor egy hasonló karikatúrám, "Nagykutyák" címmel. Igen ám, de - ellentétben a fenti plakát egyszintű üzenetével – itt a rajz tartalmából kikövetkeztethetően inkább a bibliai értelmű nyáj szimbólumon volt a hangsúly és nem az azt alkotó (és ránk, mindnyájunkra utaló) állatokon. (A helyi nagykutyák - akik valójában aprócska juhászkutyák, vagyis pulik - otthagyják a terelgetésükre bízott nyájat az igazi nagykutyák társaságáért.)

De szerencsére túlléptem a fenenagy nemzeti büszkeségemet ért vizuális tőrdöfésen és a borzalmas ;) lelki megrázkódtatás ellenére mégis postáztam a rajzaimat.

És nem bántam meg! Mivelhogy legalább sikerült találkozni néhány kollégával, magvas gondolatokat cserélni a világról, a szakmáról, meg a kurvaapehről és ráadásul mindezt egy - karikatúrista által ritkán látott - svédasztalos fogadás keretében.

A szervezők tehát – az előítéleteim ellenére - igen jó munkát végeztek, hisz egy kulturált helyen, jól megszervezett és úgy tűnik, látogatott tárlatot bonyolítottak (bonyolítanak) le. Még arra is volt figyelmük, hogy minden jelenlévő pályázót egy kis ajándékcsomaggal lepjenek meg.

Látva a résztvevők lakhely szerinti szóródását, elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha valamennyien kísérletet tennénk a saját önkormányzatunk, vagy más mecénások meggyőzésére, hogy egy-egy ilyen eseményt igenis érdemes támogatni. Ha csak a negyede jönne be, máris felpezsdülne kicsit a karikatúra-élet. Események lennének, okok a találkozásra, ok az alkotásra. Mert amíg csak megszűnnek a lapok és nem létrejönnek, addig sokan csak ilyen kiállításokra, rosszabb esetben a fióknak dolgoznak.

3/14/2010

...ez meg pláne, hogy van

…méghozzá Százhalombattán, a „Matrica” (ejtsd: Mátrika) Múzeumban.

Nemrég jött a hír, hogy Bélabátyó fenti rajza az „Ez van” elnevezésű karikatúrapályázaton a helyi sajtó különdíját kapta. Ezúton is gratulálunk az alkotónak!

Futottak még:

Bacsa Gergely - I. helyezett

Gyöngy Kálmán - II. helyezett

Kelemen István - III. helyezett

;)